Közben azért

Már annyiszor megfogadtam, hogy nem fogok közéleti dolgokkal foglalkozni, de mintha fű alatt mégis megalapították volna a hülye ötletek minisztériumát, ahol közpénzből (=az én pénzemből) fizetett emberek random baromságokat találnak ki napi huszonnégy órában, majd azokat gyermeteg ábrák és hajmeresztő ostobaságról tanubizonyságot tevő mondatok formájában a jobb sorsra érdemes köz elé okádják. Miért? Magyarázat nincs. 

Tegnap este átjött TSB kicsit felvidulni, de sajnos nem tudtunk, csak szomorkodtunk mi is a világ rettenetes állapotát illetően. Milyen jó lenne, ha a sok szomorkodásból világváltozás tudna lenni, de ez nem így van kitalálva általában, a sok szomorúságból csak sok halott lesz. Talán el kellene utazni egy olyan helyre, ahol tényleg egy szót sem értünk abból, mit beszélnek a többiek, mondja mindig TSB, de maradni akar. Mert mi van akkor, ha azt beszélik meg, melyikünket egyék meg vacsorára? Ezt már én gondolom. Kiterítenek úgyis, gondoljuk mind, és valószínűleg jogosan.

Inkább maradjunk, erre hajlok, a történelmi korszakok állítólag elég rövidek, kivárjuk. Azt remélem, szárnyaló optimizmusom akár tíz percig is tart, hogy a gonosz mind elnyeri méltó büntetését, és önnön mocskába fullad. Ilyen kedvesen gondolok azokra, akik mások kenyerét, életét lopják el, ami alapvetően szép tőlem, mert mégsem arra várok, hogy felnégyelje őket a dühös tömeg. 

Egyébként az jutott eszembe reggel, hogy két éve éppen Pesten voltam, BH-val Bächer Ivánról beszélgetve sétáltunk az Üllői úton, fák, árnyékok, napfény, aztán felültem a vonatra, nyomta valami a szívem, és meghalt Esterházy. Napsütésben halt meg. Boldogok, akiknek Esterházy a halottja. Micsoda szerencsés ország vagyunk, hogy ilyen emberünk lehetett, és lássuk be, kevés hozzánk fogható nemzet van, ha ilyen vigaszt ötlött ki nekünk az Úristen.

Más nincs. Közben azért mégis nyár van, szeretet és szerelem, Kehlmann regénye pedig élvezetes olvasmány; a fordítás szüneteiben ezzel vigasztalódom.