Berlin

Ha van ikonikus város az életemben, az Berlin. Ez volt az a hely, ahol harminc évvel ezelőtt megtapasztaltam, mi a különbség nyugat és kelet közt. Felszínes különbségekre gondolok persze, a nyugati kirakatok csillogására, meg a félelem kicsit savanyú szagára keleten a Friedrichstrasse S-bahn megállójában.

Amikor nagyjából tizennyolc éve visszamentünk, akkor felemás állapotban volt a város, a falnak már nyoma sem volt, de mindent eltakart a darutenger. Új épületeket ígért a megújult, közös ország a régi-új fővárosnak, és ehhez idő kellett. Olyannyira idő kellett hozzá, hogy ez az idő még nem telt el, még most is építkeznek, és talán soha nem is lesz ennek vége: legalábbis ezt gondoltam az Unter den Lindenen, a daruk alatt ácsorogva. Az daruk örök városa lesz Berlin.

Bár túl sok időm nem volt nézelődni, a konferenciaturizmus fő ismérve ugyanis a repülőtér és a szálloda, no meg az előadótermek kies bermudaháromszöge, melyben eltűnnek a napok. A gyakorlott konferenciaturista csak arra figyel fel olykor, hogy az idegen városok tömegközlekedési eszközein a bemondó idegen utcaneveket sorol.

A pici időbe persze pici városnézés fért bele, de amilyen nagy szeretettel gondoltam eddig Berlinre, olyan kevéssé élveztem most ezt a látogatást. Az emlékeimben élő elegáns város valami egészen más irányba változott, mint gondoltam. Otthonos, Budapestre hajazóan koszos és turisták gyalulta utcáin kicsit túlzottan is otthon éreztem magam: a város, amit most láttam, elveszítette minden báját. Átlageurópai nagyvárosi monstrum lett ebből a kedves és érdekes városból a fő látványosságok környékén egymást taposó és szemetelő turistaözönnel, a tömegbe belefáradt őslakosokkal, egyenboltokkal, egyenéttermekkel és egyenkávézókkal, ami alól talán csak épp a törökök lakta külvárosok adnak egy pici felmentést.

Azt hiszem, kiszerettem az utazásból. Fáraszt a repterek ostoba tömege, és fárasztanak a lehúzós légitársaságok. A városnézés nem okoz igazi örömet, mert az uniformizált városok megtelnek éhes turistákkal, akik, mint valami csótányhadsereg, esznek, isznak, vásárolnak és ürítenek. Robotélet - robotvakáció. Miközben az utcán és a padokon egyre több a hajléktalan, mocsokban élő ember.

Sajnos Berlinnek se tett jót az idő, bár nem mondom, hogy egészen megcsúnyult, talán inkább csak elkurvult egy kicsit a nagy kommercializmusban. És persze az is lehet, hogy a türelmetlenségemnek a rosszul szervezett, igénytelenül felszínes konferencia sem tett jót. Most mindenesetre úgy döntöttem, egy darabig nem utazom sehova. Az elhatározás mögött persze ott van az a tény is, hogy míg nem voltam itthon, B eltörte a lábát, tehát nem lehet kirándulni sehova, és az is, hogy ha végre sikerül rendet rakni a lakásban, nekiállhatok dolgozni. Ilyen nyár ez.