Álomhatár

Ahogy hevertem a jógaszőnyegen ma reggel (ma nem volt erőm jógázni, egyszerűen csak gyógyulni akartam), arra gondoltam, ilyen kellemes nyaram sem volt mostanában. Ahogy magamra húztam egy takarót és a számban valami mézédes kábultsággal az ébrenlét meg az álmok közt kifeszített kötélen egyensúlyoztam, az volt az érzésem, mintha nem is lenne már idő, csak valami körvonalak nélküli szabadság. A nyárbarátok, meg a vízparton nyaralók biztos nem értenek velem egyet, de nekem áldás, hogy nincs borzalmasan meleg, és nem dől rám éjszaka a panelfalakból a nappali hőség.

Egyébként tényleg feltűnően sokat alszom, de az is lehet, hogy ez egy gyógyulási folyamat része. A tegnapi laborleleteim alapján van mit meggyógyítani magamban, úgyhogy ez most nem csak szellemi, hanem testi szükséglet is. Egyébként tényleg elég hajmeresztő a hazai egészségügy, és elég gyorsan meg lehet ma halni Magyarországon, ha az embernek valami baja van. Survival of the fittest. Egy Darwin-kísérlet országa lettünk.

Más nincs, egy vödör kávéval próbálok életet verni magamba, hogy végre nekiállhassak a fordításnak, de egyelőre úgy fest, vagy nincs ilyen méretű vödör itthon, vagy hiányzik belőlem a motiváció.