Vasárnap

Próbálok pozitívan nézni ki a fejemből, most, hogy erre is van ugye idő, hogy csak így nézzek magam elé, de mondjuk nem nagyon sikerül, pedig TSB mondta, hogy vonzzam be a jobb sorsot. Hát na ja, csak sajnos kurvára elegem van, pedig szép nyár van tényleg.   

A megoldás talán az lenne, ha egyáltalán nem olvasnék újságot, nem gondolkodnék, ellenben minden este mocsárrészegre innám magam, a mai magyar valóságot másképp elviselni nem nagyon lehet. Egy baj van csak, hogy a gondolkodásról nem tudok leszokni, és az ivásra sem tudok rászokni ilyen mértékben, szóval nem tudom, mit tegyek annak érdekében, hogy ne undorodjak meg végképp a hazámtól, ne pakoljak össze, és ne meneküljek el a világ másik végére, miután kilátástalan sorsomat józan ésszel átgondoltam. Egyelőre próbálok mélyeket lélegezni, és minél többet sírni, hátha jót tesz. (Elfelejtettem hány könnycsepp a napi maximum, de talán van kivételes engedmény ilyen helyzetekre.) 

Más. Ma, hosszú idő óta először, megint voltam önkénteskedni, ami nagyon jó, mert az ilyesmi kicsit mégis helyrerántja az embert, bár krumplihámozás közben azt is megtudtam, hogy az egyetemen listázzák, ki és melyik szervezetnek önkénteskedik, meg azt is, hogy a mentálisan sérült emberek otthonát, aminek az udvarán főzünk, augusztustól talán végképp bezárják. Hogy az ott élőkkel mi lesz, azt nem tudom. Mégiscsak undorodom ettől az egésztől. 

Közben meg tudom, hogy nem kellene ezzel foglalkozni, csak átmenetileg vagyok itt, ötven év múlva csak ködös emlék leszek, ha egyáltalán, addig meg eltelnek majd az évek örömmel és gondokkal, fizetem a számlákat rendesen, meg az exem után rám maradt adósságot is, ápolom és kihasználom a testem, amíg hagyja, aztán ha már nem, elgondolkodhatok rajta, érdemes volt-e tisztességesnek lenni. Ha szerencsém lesz, és erre azért nagyon hajtok, lesz időm végiggondolni szép türelemmel mindent, aztán becsukom a szemem egy könnyű, örök pillanatra, a testem fémlapra fektetik, kemencébe tolják, a tűz pedig minden atomom visszasóhajtja a világegyetembe. 

Addig valahogy próbálok megmaradni embernek.