Utazás előtt

Micsoda nap, micsoda nap... moroghatnám én is magam elé, és csak remélem, nem úgy járok, mint Zsákos Bilbo, aki végül mindössze egyetlen zsebkendővel indult neki a nagy útnak. Ma elutazom hát, és tulajdonképpen befejeztem a Róma útikönyvet, bár címe még nincs, azt utolsó pillanatban fogom majd ráírni a vonaton. Úgyis lesz sorozatcím, hátha más majd kimagyarít ebből a magyaríthatatlan dologból valami frappánsat.
Még az úton is dolgozom majd, de azt tervezem, ma és holnap este kialszom magam. Az elmúlt héten  (most múlik pontosan búgná Kiss Tibi a fülembe, ha, de nem búgja) egy komolyabb teljesítményű vízierőművet lehetett volna működtetni a könnycsatornáimmal. Minél fáradtabb vagyok, annál többet sírok, és tényleg pazarlás ezt a sok vizet hagyni a pocsékba. Feltalálhatná valaki a könnylepárlót, és akkor én elég sokkal tudnék hozzájárulni a Föld ivóvízkészletéhez. Na mindegy.
Már majdnem úgy érzem magam, mint az egyetemi vizsgaidőszak végén, amikor az ember a sok gondolkodás után pörgő aggyal egyszer csak magára marad, nem kell többet begyömöszölni a fejébe és onnan megcsócsálva kiprodukálni. Ilyen szellemi szabadesés lesz most majd mindjárt: az agy pörög, de már csak a saját és Isten örömére. Na ilyenkor kellene írni egy kötet verset vagy egy kisregényt.
Szerencsére nem maradok teljesen munka nélkül, lesz levezetés, de idén csak emelt szinten vizsgáztatok két napot, és aztán a nyári szabadság előtt még lesz egy berlini konferencia, amin viszont nem adok elő semmit, csak befogadok, ha akarok. (Meg ha lesz mit, de csak lesz.)
Nyilván nem tehetem meg, hogy nyáron nem dolgozom, kezdem megszeretni a fordítás izgalmát is, a szellemi kihívást benne, a szavakat (van erre valami szó? mondjuk verbofíl?) de azért az volna a legjobb, ha jó szövegeket fordítanék. (Nem kezdem újra, mindig mondom, túl sok szó megy pocsékba a világban. Szószátyár világban élünk.)
Viszont most, már ha megjövök Varsóból, az lesz az első, hogy olvasni fogok. Sokat, és csupa olyan szerzőt, akik jó mondatokat írnak. Szellemi wellness.
Más. Ma reggel az időről beszélgettünk BH-val. Mindig okosakat mond, de nem mindig értek vele egyet. Ma csak úgy csináltam, mintha, pedig tulajdonképpen igaza van, az emberi kapcsolatok mércéje nem a percben elszámolt idő. Sőt. És valószínűleg az is van, amit meg Lénárd mond, hogy az emberi viszonyok az adagoláson múlnak. Ettől függetlenül, a legmélyebb belátás és bizalom mellett is, van bennem egy szikrányi lázadás. Örök kamasz. Ki érti ezt?
Más nincs, majd hozok képeket Varsóból, gondolom. Amúgy meg mindjárt nyár van. Hiányzik a terasz.