Munkavasárnap

A címet loptam, szebben mondva kértem, más szellemességével ékeskedem tehát, de ezt épp a címben olvasható jelenséggel tudom magyarázni, magamat mentegetni vagyis. A szombat általános nyugalma után (talán mind szombatisták lettünk vagy mi), a vasárnap munkával, nyomasztó határidőkkel terhes. Teszem hozzá gyorsan BH ötletéhez Valentyináét is, mondván, hogy munkaélet, hiszen tegnap is dolgoztunk, holnap is fogunk. Mintha mindig dolgoznánk, ja de nem mintha, tényleg majdnem mindig. 

Lehetne ez rossz, ma kicsit rossz is, mert tényleg túl sok a minden, de azért valójában mégsem az. Valahogy fontos a munka. Nekem fontos. Nem kizárólag úgy, hogy pénzt kapok érte munka, nem is úgy, hogy de fontos ember vagyok munka, hanem úgy, hogy tevékenykedem, hogy gondolkodom. 

Befejeztem Oliver Sacks aprócska könyvét, elolvastam az utolsó, Sabbath című írását is, és őt például ilyen tevékeny embernek látom, példaképnek. Megtéveszti-e az ember önmagát a munkával? Hiúság-e a munka? Gondolom, mint szinte minden, ami az életünkhöz tartozik, ez is az öröm, a kényszer és a hiúság valamiféle keveréke. Jól van ez így.

Mára nekem is sok-sok munka jutott, fizetett és szívességi, szeretetmunka és nyűg, de a tegnapi rövid haldoklás után (öndiagnózis a messenger és a világ legjobb doktora segítségével, és még így sem vagyok teljesen biztos benne, hogy nincs vakbélgyulladásom) a mai napot a szellemi és testi feltámadásnak szentelem. Csak adjon nekem mára még 24 órát valaki, hogy aludni is lehessen valamikor.