Meghalt egy ember. Ez önmagában nem hír, hát ez is egy emberi dolog, hogy úgy mondjam, születni és meghalni, és ennek a két dolognak jelentőséget tulajdonítani a világra nézve. Nem volt nagyon öreg, és pláne nem volt sokkal és beláthatatlanul öregebb, mint én. Viszont sokan szerették, és még ennél is többen tartották nagyra. Ilyen esetekben, egy szeretett ember esetében mindig rövidnek tűnik az élet. Talán a szíve másképp gondolta.
Tizenkilenc év. Nem olyan nagyon sok innentől számolva, de persze sok dologra elég. Más dologra, az örömre például kevés. Nem kellene mindig visszafelé számolni, nem kellene mindig kivonni az éveket egymásból. Ez egy rossz szokás. Erről most már szokjak le.
Más. Konstans mentés folyik a projektben: emberek és saját épelménk mentése. Leginkább Abbie-t csodálom, micsoda jó humorral tudja ezt csinálni. Meg azt is, hogy nem maratonfutó még.
Más nincs. Fáradt vagyok, és nem érzem magam késznek az új hétre. Az egyetlen szerencse, hogy holnap reggel nyolckor Andrással kezdem a hétfőt. Talán ő összerakja legalább a testem. A lélek meg majd követi.
G
M
T
Text-to-speech function is limited to 200 characters
Megjegyzések
Megjegyzés küldése