Naptár

December elseje van, inspiratíve mondom ezt, hátha mást is lelkesedéssel tölt el a tény. Rajtam mondjuk nem vett erőt nagyon a nyugalom, épp csak egy kicsit, beletörődéssel rálegyintve a novemberre. Lesz majd persze temérdek idő (december eleji naív optimizmus), meg süteményillat, meg talán játékos hópelyhek itt is, de ami most van, az inkább hasonlít egy öreg, ráncos kezű, vénséges vén novemberre, mint a hófehér, édesen alvó decemberre. Nem baj, estére december lesz.

Egyébként tényleg próbáltam pihenni az elmúlt napokban, szedjem össze magam, sajnos kevés sikerrel. Mit mond ma a doktornő vajon? Nem szokott mondani semmit. Legyint rám, mint én a novemberre.

Amilyen jól állnak nekem a szándékos pizsamanapok, annyira nem találom a pihenés lehetőségét, amikor kényszerű a nyugalom. Ez nem a dolce far niente. Lehetne. 

A tegnapi napban az volt a legjobb, hogy itt volt TSB meg Mihály beteglátogatni. Én voltam a beteg, ők a látogatók. Jó felosztás, hoztak vitamint, meg szénhidrátokat, Szeretem őket, és jó, amikor van egy kis idő együtt lenni.

Ezt leszámítva nem csináltam semmit egész nap. Tényleg. Bogozgatom a kis fejfájásom, köszörülöm a torkom, fújom az orrom. Még olvasni sem olvasok. Rejtély, hogy teltek el az órák észrevétlen. Ja, nem is. Jut eszembe, kézműveskedtem. Csináltam sk egy adventi naptárt a gyerekeknek. Kinyitható ablakocskák, mögötte üzenet. Hogy végül a 24 helyett miért 32 ablak lett, azt nem tudom sajnos. Pedig szépen kiszámoltam hány sor, aztán nem annyi lett. Szóval nagyon egyedi. Örültek neki.

Más nincs. Békességet és tenger sok időt szeretnék decemberre. 

A hó is eshet, nem bánom, nekem ma lesz karácsony. (Szándékolatlan rím, de szándékos líra.)