Idő

Mostanában sokat álmodom, szerencsére nem nyomasztó dolgokról, pontosabban nem élem meg nyomasztó dologként ezeket az olykor egészen bizarr álmokat sem. Ma hajnalban például azt álmodtam, véletlenül levágtam a bal hüvelykujjam egyik percét. A fájdalom gyorsan elmúlt, folytattam a dolgom, valami fontos munkát kellett talán befejezni, így nem volt időm törődni olyan apróságokkal, mint egy hüvelykujj, de azért előrelátóan betettem az ujjat egy műanyag dobozba, és beraktam a hűtőbe. 

A munka végeztével aztán elérkezettnek láttam az időt, hogy visszavarrassam, úgyhogy elmentem egy dokihoz, és mondtam neki, hogy nem tudom, jó-e még az ujj, de vissza kellene varrni. A doki először azt mondta, szerinte nem vészes a kezem az ujjperc nélkül, de miután megmutattam neki, hogy így az egyik ujjam sokkal rövidebb, mint a másik, készségesen betessékelt az irodájába. 

Az iroda régi volt és poros, volt benne egy szörnyen lepukkant, rozsdás vaságy. Nem tudtam, kibír-e engem, de az orvos készségesen elmagyarázta, hogy ez Hemingway ágya, és ha őt kibírta, engem is ki fog. Aztán szemügyre vette az ujjamat a dobozban, és azt mondta, semmi akadálya nincs annak, hogy visszavarrja, bár neki továbbra is tetszik a kezem úgy, ahogy van. 

Végül nem tudom, mi történt, de hálistennek megvannak az ujjaim. Azért ma óvatos leszek, amikor főzök, meg szerelek. Talán a sütés nem jelent nagy kockázatot az ujjaimra nézve.

Más nagyon nincs, végre szombat van. Jó kis dolgos szombat, de már azzal a jó érzéssel teszek-veszek, hogy holnaptól pihenünk, és élvezzük a téli szünet áldott, lusta reggeleit. Egy-két nap után talán majd aludni is tudok egy kicsit többet, ma hajnalban még kipattant a szemem az öt órás ébresztőre (majd azt is át kell állítani), de így is jó volt arra kelni, hogy nem kell sietni a reggeli készülődéssel. 

Ma jön a tesóm, és ma még jó sok dolgot el kell intéznem, de úgy érzem, minden sínen van. Innentől kezdve már én vagyok a saját időm ura, és ennél alig akad kellemesebb érzés. Majd nem leszek zsarnok.