Év vége

Nehéz, gondterhes napok vesznek körül. Amilyen munkával (és rengeteg, munkához köthető marhasággal) terhelt év volt 2017, annyira nyugalmas és könnyű volt az elmúlt 365 nap érzelmi szempontból. Ehhez képest az év vége munkamentes, mégis szörnyen nyomasztó.

Marha nehéz egyedül nevelni egy kamaszt, és különösen nehéz ezt úgy, hogy a másik szülő részéről semmiféle támogatás nincs. Ellenben van a gyerek(ek) érzelmi felmorzsolása, anyagi kizsigerelése, bűntudatkeltés, önsajnáltatás ésatöbbi. Abbie tegnap azt mondta, nincs igazság a földön, és hát tényleg nincs. Nem lehet mások helyett jónak lenni.

Ez utóbbi mondatot már BH-nak mondtam, hát szegény, ő is mit tehet, meghallgatja a siránkozásaimat, aztán vigasztal. Szerencse, hogy vannak ilyen emberek az életemben. Tuti világgá mentem volna nélkülük már réges régen.

Tegnap azon gondolkodtam, milyen terveket kovácsoljak 2018-ra. Szeretnék utazni kicsit, jó volna B-t elvinni valahova, kimozdítani a szomorúságából. Kár, hogy a lehetőségeimhez képest minden mozdulat, ami nem itthon ülés és olvasás, túl sokba kerül. Mármint a nem munkaügyből kifolyó utazás. Ha jól gondolom, több, mint tíz éve nem voltunk olyan igazi családi elutazáson, csak Borival pár napig Balatonon, meg Budapesten. Arra gondoltam, továbbképeztetem magam Valentyinával, ha egyszer lesz egy kis pénzem.

Más nincs, hiába alszom hosszú órákat, álmos és kába vagyok. Ma még a konyháig se volt kedvem elvánszorogni. Szerintem megkérem B-t, hogy rendeljünk pizzát. Fél órára legalább jó anya leszek.