Ajtók

Van ez a dolog, amit mi faltörő kosnak hívunk, de persze nem az, mármint nincs kos feje, volt-e egyáltalán, nem tudom, most inkább egy elfektetett oszlop, súlyos, fekete, ahogy lendül a terrorelhárítók kezében, a lendület meg a súly aztán szilánkosra zúzza az ajtót, ami mögött ott lapul a gonosz. Ilyen erőszakos a hétfő, ami szétzúzza a hétvégén reményből épített ajtót, ami mögött, sántít a hasonlat kicsit, nem a gonosz, hanem a nyugalom lakik.

Tegnap volt a remény vasárnapja ebben az adventi időben, de őszinte leszek, remény alig van. A világ végképp megőrülni látszik, erre jutottam, tudom, hogy nem nagy újdonság, mégis mindig meglep. Lehet-e tenni ellene, a jó ég tudja. Ahogy elnézem a barátaimat, látom hogy veszik el belőlük, szivárog el a remény. Hogy hova lehet bezárni azt a kis maradékot, fogalmam sincs. Meg talán ez a zárkózás sem jó, mert úgyis betörik a mindennapok az ajtókat. 

A hétvégi nemzetközi projektnek sok tanulsága nincs, vagy különösebben sok új nincs. Pár embert megint lehúztam a normálisok listájáról. Tényleg csodálkozom, mennyire hülyék tudnak lenni felnőtt emberek. Önzők. A gyerekek valahogy minden tudatlanságukkal és marhaságukkal együtt is sokszor jobbak, mint a felnőttek. Őszintébbek. 

Nem tudom, (nem is lehet tudni, oké, értem,) mit hoz a jövő, de alapvetően nem vagyok bizakodó. Európa nagy részén hamarosan végleg eluralkodik az őrület, talán háború is lesz. Sokan meghalnak majd, és sokan nem értik, miért. Akkor másra mutogatnak majd önmaguk helyett. 

Miután tegnap este elolvastam az emailt, melyben kisBridget értesített, hogy az óráim ismét a folyosón lesznek, arra jutottam, talán be sem megyek már reggel. Vagy bemegyek és felmondok. Ennek az iskolásdinak sincs semmi értelme a világon.

Gondolkodom amúgy, menekülni érdemes-e vagy bezárkózni, szeretettel elreteszelni a külvilág elől a szobácskát, amiben a nyugalom és a békesség lakik. És be lehet-e zárkózni egyáltalán? Lehet-e bízni abban, hogy megtart az én fala, megtart a szeretet hálója? Nem tudom. De ha ez sem, akkor semmi.

Ma sétálok egyet. A séta erősíti az én falait. Ahogy a zene is.