Varsói ősz

Azon gondolkodtam ma reggel, hogy lassan minden évszakban voltam már Varsóban, de aztán elbizonytalanodtam, mert a tavasz nem rémlik mégsem. Akkor arra még várni kell. Tavaly nyáron voltam, idén ősszel, a nagy ünnepség meg ugye januárban volt, emlékszem még, milyen szép és örök nyugalomban aludtak a holtak a havas sírkövek alatt.
Szép az ősz itt is amúgy, bár hideg van, kicsit alul vagyok öltözve, de hát a meleg felől mindig nehéz elképzelni a hideget. Ma majd ma kicsit jobban felöltözöm, mert a Polinban tegnap kicsit fáztam.
A megbeszélés, amiért jöttünk, érdekesebben alakul, mint amire igazából számítottam. Mondjuk eleve nagyon kedvelem Lenát, a svéd szervezet vezetőjét, mert rendkívül jó szándékú nő. Jó ember, mondanám, ha pont az interjúk miatt nem gondolnám már azt, hogy a jóság is bonyolult dolog. Klassz, hogy nem arról van itt szó, ők kitalálták a projekt megvalósításának egyetlen helyes útját, hanem tényleg kíváncsiak mások véleményére. Ez elég üdítő még ebben a közegben is. Néha az az érzésem, a projektek egy részében a partner csak díszítő elem, legyen mit felmutatni ez EU-nak. (Vö. Belga – Nesze hülye paraszt, itt egy sor partner.)
A megbeszélések persze hosszadalmasak, mire mindenki be- és kicsomagolja a diplomatikus kritikákat, órák telnek el, de azért volt egy kiváló előadás is, amit egy fiatal szociológus (vagy pszichológus?) tartott a modern kori antiszemitizmusról.
A szünetekben meg a vacsoránál persze lehet barátkozni is, itt van Daniel, aki továbbra is nagyon kedves, bár sok mindenről nem lehet vele beszélgetni, de azért hűségesen velem tart, amikor fotózni megyek. Ezt a vonzalmat részéről nem sikerült eddig még megfejtenem, pláne, hogy gyakorlatilag a gyerekem lehetne. Na mindegy. Vacsoránál egykori senji szobatársammal meg egy rendkívül kedves Monika nevű idegenvezetővel társalogtam, aki picit még magyarul is tud, azt hiszem, mindenesetre rendkívül érdekli a magyar kultúra. Itt persze a magyar és a lengyel politikai helyzetet is megvitattuk, hát dva bratanki, de tényleg.
Este még csináltam egy nagyon jó interjút Abbie-vel. Beszélgetés közben valahogy az fogalmazódott meg bennem, hogy a jóság valami nagyon egyszerű és természetes dolog. Csinálod és kész. Abbie legalábbis ilyen.
Más nincs, éjjel kicsit rosszul voltam, vagy átvonult rajtam egy gyomorvírus, vagy a vacsora volt túl nehéz, de most már jobban vagyok. Lehet, hogy mégis bele kellene nézni a gyomromba. Na ezt egyelőre hagyjuk.
Remélem, ma nem esik majd nagyon. Szeretnék még fotózni.