Türelem

Nagyon sokáig türelmes embernek tartottam magam, de az utóbbi időben mintha kiveszett volna belőlem a türelmem egy része legalábbis. Az idő, a megpróbáltatások, a stressz, fene tudja, mi lehet az oka.
Tanárként pedig fontos személyiségjegy a türelem, a hirtelen haragú ember nem iskolába való. Lehet persze, hogy tényleg nem vagyok már iskolába való, lennék inkább papucs orrán pamutbojt, de azért momentán nem fizetnek eleget.
Tegnap kirándulni vittem TSB osztályát, akikkel az égvilágon nem volt semmi baj, aranyosak voltak, nem késtek, nem kóboroltak el ésatöbbi, estére mégis úgy éreztem, minden idegszálam meztelenre nyúzza a három órás vonatút alatti sivalkodásuk. De nem a gyerekekkel van a baj, a felnőttekkel sem vagyok türelmesebb. Sőt. Őket még kevésbé bírom elviselni. Egyszerűen elkedvetlenítenek.
Pár éve volt egy olyan ötlet, hogy a tanároknak hét évente kellene egy év feltöltődés. Ez persze már sehol sincs, pedig nekem most tényleg arra volna szükségem, hogy még véletlenül se kelljen tömegben időt töltenem. Néhány óvatos kávézás, teázás azokkal, akiket nagyon szeretek. Senki másra nem vágyom.
Ha így maradok, nem lesz élvezetes ez a tanév a túlzsúfolt, túl hangos iskolában és tanáriban. Legjobb volna két hónap home office.
Már szürke, őszi nap lett. Élvezem. Pont ilyen óvatosan szemerkél bennem a csend.