Szeptember

Sütött a nap ma reggel, barátságosabb arcát mutatta az ősz néhány órára. Az emberek a napsütésben bizakodóbbak, mosolygósabbak, a fény a világot barátságosabbá teszi számukra. A világosság az élet, a sötétség a halál.
Ezzel ellentmondani látszik, hogy én az esőt is barátságosnak érzem szeptemberben, még októberben is, mert megvigasztal. A kilátástalan augusztusi pollenháború első felmentőseregei szeptemberben a hegy felett gyülekező felhők, és mögöttük a csendes eső maga az isteni gondviselés.
Furcsa természetemnél fogva én már gyerekkoromban is szerettem a szeptemberi esőt, az unalmas és magányos nyár után ismét volt értelme reggel felkelni, társakban és tudásban reménykedve, új cipőben indulni az iskolába.
Persze a szeptemberi és az október eleji eső még szinte langyos, a fűtés még nem indult el, így a levegőt kristálytisztára mossa a víz. (A novemberi eső más, hideg, alattomos, bemászik a cipőbe, a ruha alá, hideg ujjaival lúdbőrzi végig a hátat.) Persze szeptemberben és októberben még van elég ereje a napnak szétszaggatni a felhőket, hogy aztán a kristálytiszta levegőben minden úgy csillogjon, mintha Isten hirtelen jókedvében újrateremtette volna a világot. Aranyfény. Nincs az évben máskor ilyen.
Szeptemberben szép sétálni. Ha Isten, és a frontok is úgy akarják, jövő hétvégén már, (néhány napra legalábbis biztosan) megszabadulok minden terhes határidőtől, és gondtalanul sétálhatok a napsütésben.