Reggel

Egy ideje szinte minden éjjel itt alszom, ebben a meghatározhatatlan GPS koordinátájú erdőben, a Házban. Így hívjuk: Ház. Nagybetűvel, mert itt csend van, és mert itt rajtunk kívül nincs senki.
Odabent mindennek őszi erdő színe van: nyugodt zöld, békés sötétbarna, meg meggyvörös. Idekint ezer éve avar a földön, a ház fölött ágak ölelkeznek, zaj semmi, a világ ismeretlen távolban, nem is hallani mást, csak a leveleket, néha lehullik egy, mutatja, hogy közeledik az ősz, egy patak játszik a közelben. Zöld. Itt minden zöld. Ezer árnyalatban.
Ide menekültem néhány hete a világ és a halál elől, ebbe a csendes, gondozást nem igénylő örökkévalóságba, mostanában itt alszom, ebben a házban, ahol velem sóhajt reggel a padló, és ahol a kanapéról a fatörzsek mellett csak néhány idetévedt, óvatos állatot látni, mint egy live National Geographic műsorban. A világ ember nélküli békéje. Mi nem számítunk, nem emberként, egyszerű létezőként élünk itt.
Főzni nem szoktam itt, csak reggel egy kávét, míg odabentről hallom a lélegzeted, az íróasztaloz ülök, nézem a mindenséget. Itt majd télen is szép lesz.