Nyomás

Hát csillagaim, péntek van, ami jó, van egy csomó órám, ami nem, négykor letészem az első és másodállásom lantját, hogy felvegyem a harmadikét. Ez így sok munka, de ha meg nem volna, akkor sokkal rosszabb volna.  (Volt valami ilyen sláger is, talán Trabant?) Az alvás azért hiányzik.
Tegnap nagyon jót beszélgettem Emmával, a rádiónak csináltuk, de aztán este még arra gondoltam, mennyire hiányoznak nekem ezek az értelmes, felnőtt beszélgetések az életemből. És hogy valahogyan ezt vissza kellene csempészni, mert a vacsoracsata is jó, csak egy idő után elhomályosodnak a gondolatok. (Ezt amúgy eddig nem vettem észre, csak legutóbb, amikor nem pezsgőztem együtt a lányokkal a gyomorfájásom miatt.) Kellene megint havi egy Gyémánt Kör.
A beszélgetés másik tanulsága amúgy az volt, hogy arra is rájöttem, milyen nagy baj, hogy a munkahelyi kommunikáció nélkülöz mindenféle türelmet, és az értelmes, szakmai gondolatok cseréjét.
Holnap viszont szombat, a hét legszebb napja. Nem azért, mert nem kell dolgoznom, hanem mert a szombat abszolút stresszmentes. Igazi jutalom.
Ma elég problémás napnak nézek/nézünk elébe a munkahelyen. Egyelőre nincs hétfői órarend, de azt sem tudjuk, pontosan mikor fog kezdődni az első óra. A diákok hét óra negyvenet rebesgetnek. Állítólag azt megszavaztatták a diákokkal. Nekem ezzel nem csak a párbeszéd teljes hiánya és a szakmaiatlanság a problémám, hanem az is, hogy egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy ez megoldja a gondjainkat. Szerintem nem próbálták ki, ilyen feltételek mellet születhet-e működőképes órarend.
A héten Bridget a szokásosnál is értelmetlenebb és értelmezhetetlenebb dolgokat csinált. Amikor mondtam neki például, hogy nem így kell szintfelmérő feladatlapot íratni, most hogy amúgy semmi szükség nem is lett volna rá, csak annyit mondott: "Hát ez most így sikerült." Na ez a baj. Úgy érzi, nem felelős itt semmiért. az órarend, a tantárgyfelosztás, a körülmények... mind csak így sikerülnek. Úgy gondolom, valami súlyos pszichés betegség munkál ebben a nőben.  Nem tudom, mi ez a személyiségzavar, de elég aggasztó.
Próbálok relaxálni, de nehezen megy. Szeretném, ha valaki azt mondaná, csak álmodom, de talán a legjobb az volna, ha egyszerűen felállnék, és kisétálnék azon a kapun. Soha nem mennék oda vissza. Elképzeltem ezt most, és tetszik. Ebben a pillanatban ez tenne a legboldogabbá.
Amúgy Kontroll Csoport, azt hiszem. Bár mintha nem stimmelne a szöveg. Mindegy. Én már csak azt akarom, hogy legyen ennek vége ma.