Lehetőségek

Bár volna min felháborodni, a tegnapi nap az idei év hétfőinek leghétfőbbike volt, nem teszem. Nem azért nem háborodok fel, mert nem volna jogos, mert félek valamitől, vagy mert a dolgok állását bölcsen el tudom fogadni. Egyikről sincs szó.
Leginkább talán az életben maradásról van szó (vö. kezdődő gyomorfekély, szívritmus-zavarok stb.), meg arról, hogy tegnaptól sajnos semmiféle reményt nem látok arra, hogy a környezetem: a munkahelyem, a városom, az országom, még visszafordítható arról az öngyilkos útról, hívjuk mondjuk venezuelainak, amelyen néhány évvel ezelőtt elindult.
Most erre mondhatnám, hogy úgy kell nekünk, meg hogy ki hitte volna, meg hasonló dolgokat, de ennek semmi értelme. És igen, Magyarországnak reménye ugyan van a felemelkedésre (lásd reményhal-biznisz, politikai megváltók, transzcendens menekülést hírdető utazási irodák százai), csak akarata nincs. Az akarat meg nem olyan, mint a remény, nem csak úgy van, hanem nagyon komolyan meg kell dolgozni érte.
Lehet, hogy nem szeretünk dolgozni, lehet, hogy nemzeti sajátosság a kreatív megoldások használata vészhelyzetekben, jók is vagyunk ebben, azt hiszem, de hát ez nem mindig elég. Most például majd nem lesz elég. Mert persze majd nagyon ügyesen tartunk nyelvórákat 29 embernek, meg 28-nak, hiszen nem vizsgakimenet (majd sok filmet néznek, mondta mosolyogva a szakmai ighá, és hát ja, mi más volna a modern nyelvoktatás alfája és ómegája, mint az órai filmnézés, helló miért ilyen szar a nyelvoktatás Magyarországon?, ezt majd kérdezze meg valaki tőlem az elkövetkező pár hétben, és képen törlöm egy súlyos tárggyal, elnézést), és együttérzéssel gondolok szegény órarend-készítőkre, akiknek nagy termet kell beosztaniuk erre a jelentéktelen órára. (Bazmeg.) És a pincében is érdekes, hogynemondjam kreatív, IKT eszközökre alapozott, a 21. századi oktatás igényeit maximálisan kielégítő tanórákat lehet majd tartani. Édes Istenem!
Nem, nem vagyok kiégve, de nem hiszem, hogy itt lehet jó dolgokat csinálni. Lehet kármentesíteni, lehet mikroműhelyekben valamit megmutatni a diákoknak a világból, lehet értelmes dolgokat leírni (a fióknak, gondolom ez egyértelmű), de változtatni aligha lehet. Nem keserű vagyok, talán inkább csalódott.  (A naiva második ébredése.) És nem gondolom persze, hogy így maradnak a dolgok, de most azt látom, ha változik majd egyszer valami, az a rendszer tehetetlenségéből, és nem az akaratból adódik majd.
Nem tudom, mi a jó döntés, minden lehet az. El lehet menni egy kevésbé elmebeteg világba (nem sok van), el lehet menekülni fejbe (erdei ház), és meg lehet halni. Egy dolog tűnik nagyon veszélyesnek: itt maradni akár testben, akár lélekben, és komolyan venni az őrületet. Nem tanácsolom.