Hételő

Ajj, már megint hétfő van, édesjézus. A boldog péntekeket gyűrött hétfők követik, ez életem nagy megfigyelése, a biedermanni ontológia alapvetése. Lehetne ez persze másképp, de nincs. Az élet megy tovább, és minden mindig egy picit kaotikusabb, mint előző nap.
Nagyon igyekszem, hogy nem fájjon a gyomrom: jóga, gyomorgyógyszer ésatöbbi, de kevés sikerrel járok, ma éjjel meg már rémálmom is volt, helló szorgalmi időszak. Azt álmodtam, valami bemutató órám van, de nem találok termet. Túl életszerű volt.
Ami azért jó hír viszont, hogy  szombati érettségi találkozó nagyon klasszul sikerült. Meghatónak találtam, milyen sokan fontosnak tartották, hogy eljöjjenek. Volt, aki péntek éjjel repült Angliából, a vacsora után meg vissza. Nem tudom, a mostani tanítványaimnak is ilyen fontos-e a közösség. Egy kicsit attól tartok, ez a mostani egy sokkal önzőbb világ. Persze az is lehet, hogy ez egy baromság. Mindez csak szerencse, élethelyzet, elkötelezett szervező kérdése.
Helyesek voltak, szeretettel teli emberek. Még az élet felfelé tartó szakaszában, és csak egy-egy döccenő után. Jó volt látni őket. Persze le lettem baszva, hogy miért nem megyek Berlinbe, úgyhogy megígértem, hogy megnézem a repjegyeket. Egyelőre nem mertem.
Más nincs, a zakkant nővel (Chris Kraus) töltöm minden szabadidőm, és nem esik jól. Kreatív meló ez, de kicsit azért úgy érzem magam, mintha a fejébe kellene bújnom. Nem tetszik az odabent. Szeretek fordítani, de olyan ez a munka, hogy ledarálja az ember saját mondatait. Kirándulni kellene, tótükörképet nézni. Izland bassza meg. Oda kellene menni.
Szerdán rádióműsor lesz, majd hallgassátok.