Szövegtan

A szövegek, és itt most kifejezetten az irodalmi szövegek utóéletén gondolkodom pár napja. Ha már nem haladok a fordítással, legalább gondolkodom.
Szóval a regény, amit fordítok, alapvetően egy rendkívül érdekes szövegkísérlet, csak azt nem tudom, végeredményben ki lesz Magyarországon a célközönség. Amerikában ennek a regénynek most nagy reneszánsza van a gendertéma (vö. genderőrület), meg a sorozat miatt, ami nyilván ugyancsak emiatt készült el. Ezzel szemben Magyarországon már a téma is csak marginálisan hoz lázba nagyvárosonként két fő genderérdeklődőt, plusz esetleg négy fő feministát.
Persze az is lehet, hogy itt is kultkönyv lesz belőle, csak hát az intertextben beleszőtt szövegek sem sokat mondanak a hazai olvasók többségének, és itthon aránylag alacsony az érdeklődés a kilencvenes évek elvadult filozófusai iránt is. Nem baj, csak ettől van a munkámnak egy kis feleslegesség íze. Ennek a munkámnak is.
A szöveg alapvetően nem annyira nehéz, de a hivatkozás nélkül idézett szerzők felkutatása (a francia trubadúrköltészettől Julio Cortazaron keresztül Emmanuel Lévinasig mondjuk éppen) nem túl szórakoztató feladat. Még akkor sem, ha komoly baráti összefogással meg ismeretlen embereknek való kuncsorgással mégiscsak haladok.
Amúgy egyébként minden jó, lassan visszaesem a napi négy óra alvás borzalmasan rossz szokásába a sok munka miatt, ma éjjel ráadásul egy teljesen új élményem volt, azt hiszem (ez persze marhaság és lehetetlen is), hogy egész éjszaka egyetlen, körülhatárolhatatlan nyomasztó rémálom kerített hatalmába. Valami rossz érzés mázsás súlya nehezedett a mellkasomra, és a rengeteg felriadás ellenére egészen hajnalig nem tágított.
A jó hír viszont, hogy péntek van, ami azt is jelenti egyben, hogy holnap szombat. Önként vállalt remeteségem ellenére is nagyon várom.