Szeptember

Múltkor BH-val felidéztük az iskolával mint életélménnyel kapcsolatos érzéseinket. Nagyon érdekes volt, mennyire más volt, amit szerettünk, és mennyire más életkorban volt fontos az iskola - nyilván más igényeinket elégítve ki.
Én lelkes, tanulni vágyó kisgyerek voltam, tetszett a fegyelem, fétisként tiszteltem a ceruzát, az új füzetet és a vadonatúj könyveket (ez a mai napig így van). Érthető módon nekem az általános iskola alsó tagozata adta meg azt, amit kerestem. Szerencsém is volt, gondolom, mert Erzsi néni, az elsős tanítónéni olyan ember volt, akire szükségem volt: támogató, nem számonkérő, de elsősorban is csodálattal viseltetett a tudás iránt. Eltanultam tőle, a szeretett embertől ezt, és aztán a sok negatív tapasztalat (rossz, kedvetlen tanárok, ostoba könyvek, gyereknyúzó oktatási és szervilizmusra tanító politikai rendszer) ellenére az iskola jó hely volt, ahova örömmel mentem. Valahol hat éves koromban ivódott bele a bőrömbe, printelődött bele az agyamba, hogy a tudni és a tanulni öröm.
BH-nak ezzel szemben az általános iskola kevesebb örömet adott, ő a középiskolában találta meg azt, ami boldoggá tette, a tudás elsajátításának egy szabadabb formáját.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy igazából mindegy mikor szereti meg, mikor érzi át az ember az új tudás megszerzésének az örömét, inkább az a fontos, legyen valamikor egy ilyen pont az életében. Ehhez persze van, akinek tizenkét év közoktatás kevés, majd a felsőoktatásban vagy máshol találja meg azt, amit keresett. Sok ilyen embert is látok magam körül.
Miért írom ezt most le szeptember elsején? Leginkább talán azért, hogy legyen mindez tanulság a felnőtteknek, amikor számonkérik a gyerekektől az iskola, a tudás iránti elkötelezettséget. Mert nem kell mindenkinek éppen ma szeretnie az iskolát (=értsd az új tudás megszerzésének örömét). Lehet, hogy majd csak holnap szereti meg. Vagy októberben. Esetleg jövőre. Vagy öt év múlva.
Legyünk türelmesek, és ne féljünk. A világ csodálatosan érdekes, az emberben lakó örömvágyhoz pedig egyszer majd utat talál egy nagyszerű tanító, tanár vagy könyvtáros, aki megmutatja azt az utat, amin érdemes elindulni. Onnantól fogva pedig mindig lesz valami, amiben ez az új ember örömet talál.
Erre valók, erre lennének valók, a modern iskolák. Nem mindig így működnek, ez igaz. De azért csak legyünk türelemmel.