Jelenvaló


Olvastam egy helyes kis cikket a slow movementtel kapcsolatban az idő megéléséről, és kifejezetten jó érzés volt, hogy ezt ma még az ágyban lustálkodva tehettem meg. Rá is jöttem, milyen igaza van a cikkírónak (sajnos nem néztem meg a nevét), én is hajlamos vagyok a szabadság napjait is a múlton való rágódással tölteni, esetleg, ha felszabadul egy kis idő, akkor meg aggódom a jövőn. Állítólag ezért telik gyorsabban az idő, ahogy öregszünk. Mármint hogy több a múlt, amin rágódni lehet, gondolom, mert a jövő meg kevesebb, vagy hát pont azért lehet azon többet agyalni, hogy abba a kis időbe még hogy férjen bele a mindenség?
De nem ez a lényeg, hanem hogy akkor arra gondoltam, kipróbálom ezt ma: nem gondolok se hátra, se előre nagyon, csak lógatom a lábam, mint gyerekként a hintán vagy egy csónakban ringatózom a végtelen, sosem múló jelenvalóságban. Elég jó ez tényleg, elégedett és boldog vagyok abban, ami most van: munka, barátok, gyerekek, BH, könyvek, zene, napsütés odakint, meleg idebent. Mondjuk a fürdőszobai kézmosó lefolyója eldugult, de hát a most nem jelenti, hogy minden rózsaszín, beleférnek megoldandó dolgok.
Lehet, hogy ezt is meg lehet szokni, és az ember végül időt tud teremteni magának, amiben aztán élhet boldogan a kedvére, nézheti az eget pontosan annyi percig, ahány percig akarja, és ettől nem rövidebb, hanem hosszabb lesz a jövő.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések