Hétköznapi

Tegnap megkérdeztem egy felsőéves csoportban, milyen a jó tanár. Ilyenkor sajnos többnyire közhelyek hangzanak el: legyen szigorú és igazságos, megértő, ám lelkes, és ne kivételezzen. Ennél nemigen jut tovább egy egyszerű gimnazista, és az emberszeretet, az irgalom, az erkölcsi példa már nem hangzik el. Nem tudom, egyáltalán egyébként gondolkodnak-e az irgalmon, de azért érezni nyilván érzik.

Ez ma reggel azért is eszembe jutott, mert a tanárok gyakran önmaguk is sokszor megkérdőjelezik saját kompetenciájukat, de legalábbis valahogy mindig mérlegre teszik, amit csinálnak: akár a pályája elején, csúcsán, avagy hanyatló fázisában. Nem a hivatást állítom most piedesztálra, emelem más hivatások fölé, vagy helyezem más hivatások elé egy képzelt rangsorban, csak elgondolkodtam, milyen nehéz dolga is van egy tanárnak önmagával. Olyan pálya ez, ahol a nap minden órájában kénytelen az ember önmagára reflektálni.

A tanár, ha rossz órát tart, rögtön érzi, ha nem halad az anyaggal, esetleg feljelenti egy szülő, ha rossz kedve van, nem aludt, kevéssé koncentrál, izgul, mert éppen értékelő csoport látogatja az óráját, akkor rögtön van visszajelzés. Ellenben ha jól csinál valamit, az evidens. Mondjuk ez persze minden szakmára igaz, ebben nincs különbség. Ebben az országban leszoktunk a köszönömről. (Én azért igyekszem, de biztos én se mindig köszönöm meg rendesen, amikor valaki jól csinálja a dolgát.)

Ez most arról jutott eszembe, hogy egyrészt tartottam egy elég rossz fakultációs dupla órát, mert nem mértem fel előre, mennyire fáradtak lesznek nyolcadik-kilencedik órára a gyerekek, ezért nem volt elég érdekes az óra, másrészt meg mert tegnap este beszélgettünk TSB-vel, akinél belső ellenőrző csoport járt. Iszonyat régóta tanít, méghozzá kiválóan, és nagyszerű tanár, most mégis kedvetlen, bizonytalan volt. Valahogy rosszul van ez az egész értékelés kitalálva. Eleve százszor nagyobb szükség volna inkább olyasfajta szupervízióra a tanári pályán, mint a pszichológusoknak, de legalábbis inkább tisztességes szakmai műhelyekre. Ez a papírgyártás, ami portfólió és belső ellenőrzési csoport fedőnév alatt zajlik, egy értelmetlen, büroktatikus szar. Pont arról nem mond semmit, ami fontos, ráadásul túl könnyen válhat a hatalomgyakorlás eszközévé, arról nem is beszélve, mennyire könnyű kijátszani egy két hét alatt összerakott jó órával.

Hát így. Annak idején voltak ilyen bemutató órák, amiken a kollégák villoghattak. Csak hát a szeretet nevelő munkája pont nem olyan csillogó-villogó, mint egy IKT-terhelt csodaóra. A tanórák többsége  sokkal kevésbé látványos, inkább küzdelmes, viszont sokkal több van benne a hétköznapi emberségből.