Célegyenes


Olyan csodálatos dolog volna aludni. Ahhoz képest, hogy gyerekkoromban nem űztem ez a művészetet, néhány éve (hónapja) pedig még elég komoly alvásproblémákkal küzdöttem, ma már vágyaim netovábbja egy hét-nyolc órás alvás. Remélem, most már lassan elérkezem a megvalósításig is. 
Az alvástól hetek óta nem a gondok tartanak vissza (mondjuk van pedig), hanem a munka. Vagyis Róma. Vagyis valakinek az a fura gondolata, hogy útikönyvet ír. Vagy nem ír, hanem átdolgoz. Te, anya, mondták tegnap a gyerekeim, amikor egy ultramenőnek szánt kifejezés magyar megfelelője iránt érdeklődtem, szerinted vesz még valaki útikönyvet? Hát ja, ezt nem tudom, szerintem vesznek a népek, pláne, ha Rómába készülnek, de hogy miért kell költői leírást adni a szállásokról, azt mondjuk én sem tudom, elég volna egy lista, úgyis mindenki megnézi a neten a saját szemével, mire ad ki ennyi sok eurót. Mondjuk jobb is, mert a 900 euró per éj szállás olyan ronda, hogy csoda, ha a vendég nem kap esztétikai sokkot. Jó, tudom, a karaktersszám. (Napi ellenségünk, írná András László.)
Mindeközben illeszkedem befelé az új munkahelyemre, és megnyugvással állapítom meg, hogy az első sokk után csak előmásznak azok a telefonok a táskából, pontosabban nem másznak vissza a szönet végén, de legalább ha kérem, akkor igen, szóval mégis normális fiatalok járnak ide, nem robotok. Csípem őket amúgy, mert szeretetteljes az iskolai közeg, ami miatt a gyerekek is elfogadóbbak. Erre szükség is van, mert a kéttannyelvű elitképzés mellett gyengébb képességű gyerekek is járnak ide, no meg elég sok mozgásában korlátozott, a sulikomplexumhoz tartozó uszoda ugyanis híresen jó paralimpikonokat nevel. (Tegnap egy felvételire érkező kosárakadémiás fiú miatt ki kellett jönnöm óráról, úgyhogy megkértem a diákjaimat, vigyék fel a holmimat a tanáriba, mire az egyik lány viccesen azt mondta, én nem tudom, tanárnő, nekem nincs két kezem. És tényleg nincs neki, de ezen jót nevettünk.) És van oxigénhiánnyal született, "lassú" gyerek, meg sajnos korunk népbetegségében szenvedő, súlyos mentális zavarokkal küzdő is. 
Egyébként örülök, hogy nem valami olyan suliba igazoltam át, ami kizárólag versenyistálló, mert ez így életszerűbb, én pedig jobban szeretem az életszerű helyzeteket. Azon is gondolkodtam egyébként, mi a különbség a régi és az új iskolám közt, és TSB-t, vagy egy másik ex kolleginát plagizálva: itt szeretve vannak a gyerekek, amit kinyilvánított vezetői szándék is egyébként, és ezt nagyon fontosnak és példamutatónak tartom.
Más nincs, csak a határidőpánik, de mivel az nem nagyon teszi a munkát produktívvá, inkább mélyeket lélegzem. BH nagyon hiányzik, elüldögélnék vele egy padon. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések