Valószerűtlen

Ma gyönyörűen süt a nap, állítólag tavasz van, de próbálom magam függetleníteni az évszakoktól, mert az a benyomásom támadt, nincs már ennek értelme igazából, heti bontásban váltakozik a tél a tavasszal, s hamarosan a nyárral is. A fejem próbálja követni a légnyomásértékeket, de nagy igyekezetében általában csak érgörcsöket produkál. 

Nagyon sokadik napja vagyok itthon, próbálom magam összeszedni, de mint az ügyetlen, kétbalkezes ember, ahogy újabb szilánkért hajolok a földre, hullik ki a kötényemből minden, amit addig összeszedtem. Le kellene ülni, mint az óvodások, terpeszülésben (van ilyen?), és úgy szedegetni közömbösen önmagam darabkáit, mintha nem számítana semmi. Összeszedted végre magad? - kérdezné a daduska. Mindjárt, - válaszolnám, aztán a kezébe önteném mind az élet morzsáit. Ügyes, - dicsérne. Dicsérjen engem is valaki valami evidenciáért. 

Üres óráimban, nincs annyi, amennyit szeretnék, a földön fekszem. A hullapóz gyógyít. Ahogy fekszem hanyatt (As I Lay Dying) megmosolygom magam, de nem azért mert jókedvem van, hanem mert megkönnyebülök. Ha az ember sokáig fekszik hanyatt, jelentéktelen lesz. Súlytalan. Elemelkedik a földtől, amit egyébként sem érint meg soha. Nomen est omen - mint a koporsóban.

Próbálok semmit sem csinálni itthon, ha már keresőképtelen vagyok (a kifejezésre most csodálkozom rá, ahogy leírom, hát akkor nem csoda, hogy nem találok önmagamra ugye), de nem mindig megy. A semmi sem megy. Csak a fiziológiát nyomom fullban, hol reszketek, hol izzadok, itt-ott fáj, zsong a fejemben a baktériumok lelkes hada. Talán kell még egy antibiotikum, mert mintha csak részleges eredményre futotta volna az előzőnek. Vagy majd ma még küzd, tényleg, állítólag öt napig harcol odabent. (Gyerekkoromban lovagoknak képzeltem a gyógyszermolekulákat. En garde. Ilyenek.)

Azzal, hogy májusra tolódott a kiadatásom az új munkahelyemnek, valahogy a senki földjén érzem magam. Mint a bebocsátásra váró menekült. Itt már nem, ott még nem vagyok, és ettől olyan érzésem támadt, mintha hirtelen nem lenne dolgom. Persze van. De azért az sem jó, hogy a búcsúzkodás ilyen irracionálisan hosszúra nyúlik. Minden valószerűtlen lesz ettől. Nem látok előre semmit. 

Más nincs. Hamarosan elutazom. Össze kell pakolni.