Vakvilág


Olvasgatok ezt-azt, Esterházyt, a tanítványaim dolgozatait, Radó Péter cikkét az ÉS-ben (vettem, kivagyiságból gondolom, a sör mellé), és azért körülbelül mind ugyanazt a képet mutatja, csak más eszközökkel: egy önhibájából tanulni képtelen, a végletekig buta és cinikus ország képét. Egy országét, ami csukott szemmel rohan a szakadék széle felé. Vakvilág.
Ma filmet néztünk a végzős csoportommal. Az a címe: Freedom Writers, és bár nem gondolom, hogy filmtörténetileg-művészetileg etalon, a történet és a téma (iskola, oktatási rendszer, kortárs kultúra stb.) miatt gondoltam megnézni velük, hogy aztán folytathassuk a korábban az oktatási rendszerről megkezdett vitát. (Nem gyakran nézünk már filmet órán, más az ízlésünk, de ma amúgy is a felújítás alatt lévő épületrész egyik levegőtlen termében voltunk, ahol múlt héten ugyan vágtak egy lyukat a falba a pánikrohamok elkerülése végett, de ez azért a terem sötétzárka jellegén csak picit javított, mondjuk félhomályzárkává lépett elő.)
Szóval néztük a filmet, ami nagyon dióhéjban egy hősies tanárnő küzdelmét beszéli el egy hátrányos helyzetű (5H, mondjuk, ha lefordítom) osztályban. A történet szomorú, de van benne katarzis, mert a diákok ledolgoznak valamit a hátrányból, amivel az amerikai oktatási rendszerben indultak.
Ami most érdekes volt, az a csend, az őszinte érdeklődés, és valami mélységes döbbenet, amivel a filmet nézték a mostani diákjaim. A film végén az egyik fiú, nagyon-nagyon nehéz sorsú, elhagyott gyerek, ott szipogott mellettem egy darabig, aztán amikor már mindenki elment, azt mondta, ő régen látott ilyen jó filmet.
Hogy világossá tegyem a helyzetet, a film nem annyira jó, mintsem inkább egy szép történet arról, hogy a világ jobb lehet, ha az ember tesz érte, és hogy az iskola erre a jobbá tételre alkalmas hely. Kár, hogy Magyarországon nem, és ettől ez a történet egy igazi, és a hazai viszonyok közt elgondolhatatlan, mesevilággá változott. Pedig tudjuk, milyen Amerika, de hát vakok közt a félszemű ugye.
Amúgy persze a vak országban is vannak/voltak látók. Ha még nem haltak meg, fáj a szemük. Mondjuk Esterházy látott, sokat is, meg is halt belé. De ez nem mentség, inkább csak az a régi hexameter újrafogalmazva. Aki azt gondolja, csukott szemmel majd nem terítik ki, téved. A nem tudás nem véd meg semmitől, sőt inkább kiszolgáltatottá teszi az embert.
Más. Reggel Andrásnál voltam. Próbálok rájönni, mikor dönti el, mi fáj aznap a legjobban, mit kell gyógyítani. Talán ahogy besétálok, vagy ahogy leveszem a cipőm. Nem tudok rájönni. Amúgy ez egy olyan helyzet, amikor bátran csukom be a szemem. Van egy másik is. Mindkettőnek a biztonsághoz van köze.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések