Öröm


"Mindenki szeressen, az a biztos" – írta Esterházy, akinek az írásaiban nekem az a varázslatos, hogy egyértelmű dolgokat ír le, de a mondatai kapnak valami igazságértéket attól, hogy ő írta le őket. Extra fény, viaszréteg, amiről lepereg a világ mocska. A titok, gondolom, a szavakban van, abban, hogy szavakból építi fel a világot, és erre a világra az olvasónak jó ránéznie. Kicsit jobb, mint az atomokból, meg a bozonokból felépült világra.
Nem tudom én azt megfejteni, hogyan lehetséges az, hogy ugyanazok a szavak egyik ember szájából, tollából selyemméz, a másik szájából, tollából keserű epe, vagy éppen oszlott tetemektől bűzlő sár. Lehet itt áthallani a mindennapokat, ha tetszik. Meg ha nem, akkor is.
Visszatérve a szeretetre: nem lehet eleget mondani, hogy nincs fontosabb. Hogy nincs más, amitől az ember ember. Meg a szó persze, de az veszélyes, mert nem csak szeretni lehet vele. (Nem ismétlem, az előbb mondtam.) Azon gondolkodtam, hogy valami matematikai hiba van, mert lett egy ilyen szeretethiány a világban, negatívba csúszott, billent el a létezés. Nem szeretünk eleget, ez a legfontosabb megállapítás, és hát Istennek biztosan nem ez volt a terve, nem a lélektelen dugás, nem a magány, nem a verseny, nem a keserűség, nem az ölés. Isten terve a szeretet volt. Fogalmam sincs, hol ment félre a dolog. Azt gyanítom, sajnos Istennek sincs erről fogalma. Szerintem erről is lehetne írni egy regényt, erről a tanácstalan istenről. (Egyszerű történet vessző száz oldal – Az Isteni változat) Már erről nem ír senki. Ez kicsit baj.
Anyám miatt jutott most ez eszembe, aki annyi sok magányos év után megint szeret. A férfit most nem vizsgáljuk, soha nem is fogjuk, csak a szeretetet. Annak örülünk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések