Kis magyar edukácionária

Elmenni egy fogadóórára tényleg felér egy nagyon gyors, ám annál alaposabb helyzetfelméréssel mind a hazai közoktatási állapotokat iletően: lásd feltételrendszer, tanári kiégésfaktor, módszertani skála, tanárképzés, szülők elmeállapota ésatöbbi.
Gyors összesítésként, és okok vizsgálatától én itt most teljes egészében eltekintek, a hétfői és szerdai napokon arra jutottam, hogy 1. a szülők nyúzottak és tanácstalanok, 2. a tanárok egy része is nyúzott és/vagy tanácstalan, 3. a tanárképzés akkor van rendben, ha a vezetőtanár normális, 4. ha a tanár egyetlen és kizárólagos ötlete az, hogy a diáknak többet (nem jobban vagy hatékonyabban!!!) kell tanulni, akkor az eléggé használhatatlan magatartás, 5. tényleg inkább sörözni mentünk volna, de nem mindenkivel.
Érdekes belegondolni, hogy a gyereknek az milyen szar, és most nem csak B iskolájáról beszélek, hanem minden iskoláról, hogy van egy-két (nagyon szerencsés esetben több) felkészült, segítő attitűddel rendelkező, módszertanilag szuper, emberileg ember tanára, és akkor mellette ott vannak a totálisan hülyék, a gyerek lelkét és szellemét megnyomorítók. Nem így kellene. Nyilván nem tudom, hogy.
Mindeközben a mi kis skólánkban egyre nagyobb a feszültség. Lassan mindenkinek elege lesz az állapotokból, se óra, se terem, se tanár, mert hol valami felnőttképzéseket sóznak ránk, hol meg pályaválasztaási rendezvényekre küldik a tanárokat, hopp reggel bejön tanítani, aztán kiderül, hogy mehet, ki tudja hová éppen. Az órái sehol. Persze az amúgy is a folyosón lenne. Mint egy több hónapos Monthy Python képzésen. Ha az én gyerekem ide járna, már benne lenne az iskola a tévében, az tuti. Viszont mindennaposak az ordítozások a tanáriban a vezetőség tagjai és a tanárok közt. Ez egy lassú fuldoklás.
Más. Tegnap megint elütöttek egy gyalogost a zebrán a suli előtt. Egy szakképzős (vagy estis?) tanítványunkat. Megint meg vannak bolondulva a sofőrök, mennek, mint a vadállatok át a zebrán. Mikor jön már a Messiás?