Idő

Olyan az idő, mintha viccelne a tél. Sötét van, szürkeség, csak valahogy nem tud hideg lenni. Furcsa.
De mással is van ez így, mintha mostanában elakadnának a dolgok félúton, beszorulnának a mindennapok stresszödémás szülőcsatornájába. Nem lehet azt tudni, miért.
Itt vannak például a megérkezni nem tudó téli napok mellé a tanulási nehézségekkel küzdő diákok könnyítési papírjai. Én idén még egy darabot sem kaptam, így csak elképzelem, milyen könnyítést kellene adjak nekik. Ma reggel írtam emiatt a kisfőnökömnek. Lehet, hogy el leszek küldve a picsába, de hát november vége felé járunk, talán nem tűnik türelmetlenségnek egy ilyen kérdés. Majd kiderül.
Az jutott eszembe, milyen klassz volna egy extra szabadnap hét közepén, mondjuk szerdán. És milyen klassz volna az is, ha csak kilenckor kezdenénk. Amúgy az ember komfortérzése olyan apró dolgokon múlik. Én például egész jól érzem magam, ha nem látom a főnökeim napokig, és csak tegnap délután jöttem rá, amikor összefutottam Bridgettel, hogy van valami nagyon negatív kisugárzása ennek a nőnek; az ember nem szívesen van a közelében.
Délután eltemetik Demetert, de nem tudok ott lenni. Viszont ma elkészül a tetoválásom. Szülinapi ajándék D-től. Születnek és meghalnak a világ dolgai. Valahol egyensúlyban van ez.