Ki nem?

A neten terjedő #metoo kampánnyal kapcsolatban nem tudok nagy okosságokat írni, vagy olyasmit, amit legalább nyolc nálam okosabb ember le ne írt volna, úgyhogy csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy jó, hogy van. Nem gondolom, hogy most majd nem történik ilyesmi, de talán nem baj, hogy egy picit engedett az a társadalmi állkapocszár, ami a kellemetlen témák megbeszélésekor hirtelen ránk tört.
Nem akarok semmit, csak azt, hogy ezt el lehessen mondani. Sokat segít azokon, akik nem érzik többé, hogy muszáj hallgatniuk, hogy nem mondhatják el a történetet, mert a végén úgy is ők lesznek a hibásak. Én sem akarom elmondani az enyémet, igaz, egy ideje nem is hibáztatom magam, de hadd beszéljen, aki szeretne.
És nem, nem gondolom, hogy a férfiak miatt van mindez. Épp tegnap írt egy barátom, hogy megköszönje, kiálltam magam mellett. Neki is volt ilyen abúzus-élménye, és azt hiszem, az talán még nehezebb, ha egyáltalán a megaláztatásnak lehetnek fokozatai. Nem is kell semmit összehasonlítani.
Konok Péternek igaza van, a hatalom miatt van mindez, és nagyon rossz. A szerelem megalázása rettenetes dolog, hiszen nincs csodálatosabb egysége két embernek, mint a szeretetteli öröm.
De azért ne nagyon legyenek illúzióink. Attól félek, alig-alig van, aki nem tudná odaírni a neve mellé, hogy #metoo.